„ "Hogy volt képes ilyet tenni?!"
Egyre gyakrabban hallani rettenetes híreket állatokat kínzó, öregeket, gyengébb társaikat meggyalázó, az életet semmibe vevő gyerekekről. És ami még szörnyűbbé teszi a történteket: az elkövetők mintha fel sem fognák tettük súlyát, embertelenségét.
Ön gondolt már arra, hogy mi lehet az oka annak, hogy okos, értelmes fiatalok elborzasztó, emberi ésszel fel nem fogható dolgot cselekednek?
Lehetséges, hogy vannak erkölcsi érzék nélküli, születetten rossz, vagy még inkább gonosz gyerekek? Vagy mi, felnőttek követtünk el felelőtlen mulasztást, amikor nem tanítottuk meg nekik mi a jó és mi a rossz?
Egyáltalán meg lehet ezt tanítani?
A tanítás kevés!
Fontos, hogy a gyermek ne csak az eszével tudja, mi a rossz! Alakuljon ki a lelkében egy belső visszatartó erő!
A mese az erkölcsi nevelés különleges eszköze!
A mese egyidős az emberi kultúrával. A maga speciális eszközeivel az emberiség ősidejétől fogva közvetíti a legalapvetőbb erkölcsi tanításokat arról, hogy a világban a Jó és a Gonosz örökös harca folyik, és hogy ennek a harcnak az ember nem szemlélője, hanem cselekvő részese. Meg arról is, hogy nem vagyunk mindenek felett álló egyedüliek: állatok és növények vannak körülöttünk, akik ugyanúgy születnek, felnőnek, utódokat nevelnek, szenvednek és meghalnak akár az ember.
Nem lehet érzéketlen!
A mese megóv az érzéketlenné válástól!
A kicsi gyermek az eszével még nem tudja, de tökéletesen érzi, hogy az a királyfi, aki megosztja egyetlen hamuban sült pogácsáját az éhező öregapóval vagy madárral, az a jót cselekszi, és aki megtagadja a nélkülözőtől az ételt, az a rosszat.
Aki beszél az állatok nyelvén
A mesében benne van mindaz, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy amikor majd megérünk a felnőtt felelősségre, a Jót szolgálhassuk a világban. Hogy meghalljuk és megértsük az állatok, a növények szavát. Hogy tudjunk utódainkért, szeretteinkért, a másik emberért, ha kell, áldozatot is hozni! Hogy felnőttként ne legyünk majd képesek szemrebbenés nélkül elmenni mások szenvedése mellett! Hogy kicsiny korunktól megtanuljuk, nem is ember az, aki nem segít a bajbajutotton!
Jól csak a szívével lát az ember!
Ön, felelősen gondolkodó szülőként tudja, hogy nem csak okos, művelt, de a lelkében is ép gyermeket kell nevelnie. Mert az "okosság" csak egyik adományunk. Hiába az ismeretekkel megtömött ész, ha beteg, műveletlen, üres a lélek, mely az értelemnek irányt mutat. Ezt a lelket segíti felnőtté nevelni a mese. Az Igazi Mese. A sok-sok gyönyörű népmese, amely a világban a jó és a gonosz örökös harcáról tanít.
Mesélni, mesélni, mesélni!
Ezt az erkölcsi eligazodást nem lehet úgy megtanulni az iskolában, mint a matematikát. Nem elég hozzá egyetemi diploma vagy doktori fokozat, nem elég hozzá a törvények ismerete!
Az erkölcsi érzéket csecsemőkortól folyamatosan kell fejleszteni, mint a beszédkészséget, melyből a szóértés lesz. Ha ez elmarad, csak értetlen zűrzavar lesz csak a helyén.
Erkölcsi süketség?!
A lélek anyanyelvének, az erkölcsi hallásnak egyik legfontosabb kiművelője a mese. A mese nem ismeretet ad, hanem iránytűt helyez a lélekbe, olyan erkölcsi útmutatót, ami lassan felszívódik szervezetünkbe, s nem tudatunk, hanem lelkünk, öntudatlan mentalitásunk alapanyagává lesz.”
Ezt olvastam a neten. Nem tudom ki írta, nem volt ott név. Nem saját szerzemény!
