Legszebb emlék a szeretet, amit mások szívében hagyunk magunk után.
Tegnapelőtt (Hétfő) nem történt sok érdekes. Szinte semmi XD. Merci 3. óra után elment valami verseny miatt. És utolsó óráról elment Pite mert lement a kínaiba új cipőt venni XD. Az anyja elkérte…
Tegnap volt Irodalom órám és meg kellett tanulni József Attila – Születésnapomra c. versét. Megmondtam, hogy nem tanultam meg. Nagyon reméltem, hogy akkor beírja az 1-est és akkor ennyi… De nem! Nem írta be (azt hiszem) és jövőhéten kell majd felelnem. Addigra bekell magolnom és majd szünetben felmondom a tanárnak mert nem leszek ott 4. órában.
Az utolsó órám elmaradt és akkor Gabo nem jött busszal mert maradt a magasugrás versenyen. És akkor én meg Merci mentünk ki, meg mentünk oldalt a járdán és pont azon gondolkodtam, hogy akkor vajon oda jön-e a buszmegállóba vagy hívjam és akkor talán jön. De erre messziről szólt valaki, hogy „Karol!” – hátra néztem és a Bige volt az… Remek! Megvártuk és mondta, hogy mennyünk be a Papyrusba. Bementünk aztán kifele menet Merci (mert Ő is bejött) mondta, hogy a másik irányba megy – haza.
Aztán haza értem 1-re ettem egy kiflit aztán újra össze szedtem magam és kimentem a 32-es buszhoz. Oda mentem a sulihoz, de a kapu előtt volt Szuh meg Pite. Oda mentem megkérdezni, hogy hol vannak a többiek. Hát erre nem túl jó választ adtak. Elég bő szavú: „Bent”. Aztán bementünk az épületbe és fel akartak menni Pitéék a termünkbe, de jött az alsós igazgatóhelyettes és kérdezte, hogy a versenyre jöttünk-e. Mondtuk, hogy igen. Erre elküldött minket a tornateremhez, hogy akkor legyünk ott. Mert nem szabadna itt kószálni vagy ilyesmi. De ezt úgy mondta, hogy leordította a hajunkat XD. Najó azért nem ordibált annyira, de úgy fogalmazott, mint aki leszíd minket.
Aztán Szuh mondta, hogy de neki kell a szekrényéből a torna cucc szóval „elrohant” a szekrényéhez. Mi addig lementünk Pitével és vártuk Szuht. Végre jött aztán mentünk a tornateremhez. Ott volt Csicsi és a másik lány. Mondták, hogy Szösz kint focizik Gaboval együtt X). Aztán bejöttek és kinyitották az öltözőket. Mi addig kint vártunk. Aztán bementünk a terembe és a tornaterem legszélsőbbik padjára ültünk. És ott ültünk 3-an. Én, Szösz és Pite. És akkor Pite ott izélt általában meg elvoltak Szösszel, de nekem is dumált. Szóval mi is… De olyan kész volt ahogy Szösz nyomult… Persze a lány által én is lelettem „cseszve” (nem így mondta), hogy haggyam őket meg ilyenek.
Meg volt olyan, hogy v.miért akkor nem szól hozzánk a Pite. Mondtuk, hogy jó. Aztán később szólt és akkor mondom, hogy úgy volt, hogy nem szólsz hozzánk (nekem szólt) aztán mondta, hogy „És?” vagy ilyesmi… Aztán dumált hozzám. Szösz mondta, hogy az, hogy nekünk nem szól azt többek közt rá értette és, hogy Pite nem fog egy félévig hozzá szólni. Hát egy darabig tényleg nem is… Hozzám beszélt XD. Aztán végül beszélt Szöszhöz és előtte „fogadtunk” – a semmiben. És aztán mondtam Szösznek, hogy „Igazam volt! Nem bírja ki, hogy ne beszéljen hozzád!” X).
Aztán volt szó arról, hogy a magasugrás után focizunk. De fél 5kor volt vége szóval… És kint voltunk a folyosón és kérdezte Pite, hogy megyek-e focizni. Mondtam, hogy most nem. Meg a Gaboval busszal mentünk. És eggyel följebb lévő buszmegállónál felszállt a Pite. Persze nem jött oda hozzánk, hanem leült, mint aki nem ismer minket… Aztán én is haza ballagtam és… hát úgy kb. ennyi.
Úgy volt, hogy du. megyünk állatorvoshoz, de mondta anya, hogy Ő már volt… Elvitte Szuszit. Nagyon aranyos barnás színű bőre volt. Keverék kutya volt, de túlnyomó részben vizsla. Ezzel ellentétben nem mozgott sokat. Legalábbis bajai voltak az emésztéssel. Pedig imádott enni… Ha nem akart valahonnan valahova menni akkor egy kis kajával – mind 1, hogy mivel – el tudtad csalogatni… 9 évet élt velünk együtt. Daganata volt. Anyukám elvitte állatorvoshoz és elaltatta…
„A csend beszél tovább helyettem,
Hiszen te nem vagy már mellettem,
Néha még reménykedem,talán nem hallottam jól,
Reménykedem,talán vársz még rám valahol.
Akár hol is vagy,biztos jól érzed magad,
Mert bár a tested itt maradt,a lelked szabad,
Szabadon száll tova a széllel,
Számodra már nincs több próbatétel…”
Részlet egy versből amit az interneten találtam. Nyugodj Békében Szuszi!
Lehet, hogy túlreagálom a dolgot vagy ilyesmi… Legalábbis, hogy annak látszik… De igaziból amikor anya mondta telefonon, hogy nem megyünk. Ő már elvitte… Akkor… Igaziból semmit se gondoltam. Arra koncentráltam, hogy akkor mi lesz. Mármint a verseny meg ezek. Mert anyu akkor hívott amikor még itthon voltam. Aztán még nem is sirattam meg. Meg semmi… Eszembe jutott amit anyám mondott. Hogy szerinte érzéketlen vagyok. Magától a gondolattól is dühös leszek, de egyébként… Lehet azért leszek ettől dühös mert igaza van. Annyira nem vagyok lelketlen, hogy ölni tudjak… „Beléig romlott”
Haza fele jöttem és elgondolkoztam ezen. Kezdtem volna szomorú lenni és bűntudatom volt mert ennyire… Nem érint meg a dolog. Ennyire nincs semmi. És akkor kezdtem hiányolni Szuszit, de… De nem sok :S. Eltereltem a figyelmem és… Mintha mi sem történt volna. De mondjuk ha ott lettem volna amikor elaltatják akkor az szőrnyű lett volna. Akkor biztos elsírtam volna magam…
Így a végére valami jó hír: felvettek a Pataky Istvánba. Néztem az osztálytársaimat: rajtam kívűl még 3 lány…
Nah most ennyi. Megyek iskolába és nyelvtan doga szóval drukkoljatok!
